Iskolakezdési tippek diákok számára

Nehéz lehet a nyári pihenés után visszarázódni az iskolai tevékenységekhez. Összegyűjtöttünk néhány tippet, ami egy kis segítséget szeretnénk nyújthat ehhez.

Iskolaszerek beszerzése

Az egyik legfontosabb, hogy kezdésre pl. egy iskolaszer webáruház segítségével megvásároljunk mindent, amire szükségünk lehet. Az első napokban a tanárok mindent elmondanak, amikre az adott órához szükség lesz, majd irány az iskolaszer webshop vagy bolt.

Időbeosztás

Az iskola mellett nem lesz annyi szabadidő, mint nyáron volt, így érdemes beosztani a meglévő időnket, ami segít ahhoz, hogy mindenre legyen időnk, amire szeretnénk. Ma már ez történhet egy okostelefonos applikáció segítségével is, vagy akár egy otthoni, jól látható beosztással is. A lényeg, hogy tudjuk, hogy mire mennyi időt szeretnénk szánni, nehogy kicsússzunk az időből.

Határidők felírása

Fontos, hogy az időszakos határidőket mindig tartsuk észben, hogy tudjuk, minek mikorra kell elkészülni. Erre is megoldás lehet egy telefonos app, vagy egy sima naptár használata.

Figyeld az elvárásokat

Az első órákon minden tanár elmondja, hogy mi az, amit elvár a diákoktól. Követni kell, amiket elmond, hogy ne érjen meglepetés minket a későbbiekben.