Amíg korábban szinte magától értetődő volt, hogy a nők megtanuljanak varrni, addig ma már szinte csak azok foglalkoznak varrással, akiknek ez a munkájuk, szakmájuk. Érdemes azonban mindenkinek megtanulni a szabás, varrás alapjait, nemtől függetlenül, számos előnnyel rendelkezik ugyanis a tevékenység.
A varrás olyan tevékenység, amely segít a kikapcsolódásban, pihenésben, csökkenti a stresszt, javítja az önbizalmat. Ezek mind olyan tulajdonságok, melyek segítenek hozzájárulni az egészséges élethez, melyek segítségével fel lehet dobni a mindennapokat.
Azok, akik profik, akár a saját ruháikat is el tudják készíteni, de kevesebb tudással is hasznos dolgokat lehet készíteni. Először is meg lehet varrni az elszakadt, kilyukadt ruhákat. Ma már szinte minden hasonló szolgáltatásért súlyos pénzeket kell fizetni, amit könnyedén meg lehet spórolni egy kis tudással. A pénz mellett időt is lehet megtakarítani, mert otthon gyakran pár perc alatt meg lehet varrni egy ruhát, amire lehet, hogy egy hetet is kell várni, ha elvisszük egy szabóhoz.
A varrás segítségével a kézügyesség és a kreativitás is fejlődik, amit aztán az élet számos területén hasznosítani lehet. Egy ilyen pl. a kézműves hobbik, tevékenységek területe, melyek nagy népszerűségnek örvendenek az emberek körében. Sokkal könnyebben lehet egyedi ajándékokat, díszeket készíteni, ha valaki tud varrni.