Szigetvár városa a Dél-Dunántúlon, Baranya megye nyugati részén helyezkedik el. A város számos látnivalóval, programmal rendelkezik, köszönhetően többek között a település színes, mozgalmas történelmének, és természeti adottságainak.
A város legnépszerűbb látnivalója természetesen a Szigetvári Vár, melynek alaprajza a többszöri átalakítás ellenére a mai napig megtartotta a XVI. századi földvárak jellegzetességeit. A vár a mai formáját a híres 1566-os ostrom után kapta, a törökök állították helyre, valamint építették fel a bástyákat.
Ennek a csatának állít emléket a város legnagyobb programsorozata, a Zrínyi Napok is. Ez általában szeptember első hetében kerül megrendezésre, és több napig tart kiállításokkal, rendezvényekkel, bemutatókkal.
A színes történelem mellett a város kiváló természeti adottságokkal is rendelkezik, melyek közül a termálvíznek köszönhetően kiemelkedik a Szigetvári Gyógyfürdő. A fürdő épületei a város történelméhez igazodnak, köszönhetően a török kori épületekhez hasonló kupolának és az épület tornyainak.
A város rendezvényeihez csatlakozott a Szigetvári Nyári Esték programsorozat, mely a VB mérkőzések közvetítését kötötte össze a kikapcsolódással, pihenéssel, különböző rendezvényekkel. Volt lehetőség többek között sportolni, motoros bemutatókat, felvonulást megcsodálni, zenés programokat élvezni az érdeklődők számára. Mindezek mellett a mérkőzések szabadtéri közvetítése sem maradhatott el.